06. - Betolakodó

Hali. :D
Egy újabb résszel jöttem, amit remélem már vártatok néhányan, illetve hogy tetszeni fog nektek. Ha ez így lesz, akkor kérlek titeket, hogy haggyatok magatok után egy kommentet, hogy tudjam itt jártatok és mi a véleményetek a részről. Aki szeretne, fel is iratkozhat. Az még boldogabbá tenne.
Mivel már 13 összegyűltetek itt nekem, gondoltam csinálok egy FB-csoportot is a blognak, hogy ott követhessétek nyomon, ha valamit közzétennék, ami fontos (vagy nem :P). Szóval, oda is nyugodtan kérhetitek, hogy hozzáadjalak titeket, mert azt nagyon szívesen megteszem.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: Fire
---------------------------------------------------------------------------
Miután meguntam a hosszas kanapén üldögélést, felpattantam kényelmes helyemről és megiramoztam a konyhát.
- Használod is vagy csak úgy van? - fordultam egyet. Luke felsőtestével néztem farkasszemet. Felnéztem az arcára. Kék szemeivel éppen engem vizslatott.
- Nem, csak, ha mondjuk felmelegítek valamit - vont vállat nevetve. Az én ajkaim is mosolyra húzódtak.
- Amúgy nem, ez nem igaz. Szeretek főzni, szóval gyakran használatba veszem ezt a helyet - mondta őszintén.
- Az jó - mosolyogtam tovább. Várjunk csak? Megosztja velem a "titkait"? Haladunk.
- Te szoktál főzni? - érdeklődött a pultnak támaszkodva.
- Hát, anyukámnak szoktam segíteni, szóval ha az főzésnek számít, akkor igen - feleltem.
Ekkor a telefonom csengőhangja hangzott fel a nadrágom zsebéből. Előkaptam a készüléket, anya neve volt a kijelzőre írva. Fogadtam a hívást.
- Jenna, merre jársz? - kérdezte anyu idegesen. A feszültsége érhető volt, ugyanis egy nagyon kicsit, de már sötétedőben volt az ég.
- Szia, anyu - köszöntöttem. Kicsit felháborított, hogy majdnem tizennyolc évesen még mindig számon kér.
- Hol vagy? - tette fel kérdését újra.
- Beugrottam az egyik barátomhoz, de nemsokára otthon leszek - feleltem.
Luke csendben figyelt. Ha jól láttam, egy apró mosoly játszott rózsaszín és telt ajkain.
- Siethetnél, hiszen gondolom még nem tanultál! - korholt anya a telefonon keresztül.
- Jól van, anyu, máris úton vagyok. Szia - s azzal kinyomtam, mielőtt újra nekiállt volna a kioktatásomnak, bár gondolom ezért még otthon kapok. Na, nem baj.
- Hazaviszlek - mondta Luke.
- Az jó lenne - mosolyogtam fel rá.
Mindketten a lakásajtajához siettünk, aztán már a földszinten a liftből kiszállva megiramoztuk a parkolót. A szőke magas srác illedelmesen kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, majd be is csukta. Megkerülte a járművet és beült mellém. Elindította a motort, ezáltal útnak indultunk hozzánk. Alig 5-6 perc alatt megérkeztünk. Luke is kiszállt a kocsiból, hogy bekísérjen. A családi házunk bejárati ajtajához érve teljes egészében kihallatszott a valószínűleg a nappali ablakában álló nővérem hangja, ahogy felsikít.
- Jézusom, egy fiúval jött!
Se anya, se ő nem szívelték soha Jasont. Most már értem, miért volt. Valahogy érezhették, hogy nem a legjobb választás részemről. Kár, hogy nem hallgattam rájuk.
- Öhm - köhintettem egyet zavaromban. Nagyon kínosan éreztem magam. Felpillantottam Luke-ra, hogy lássam a reakcióját. Mosolygott. Akaratlanul is elmosolyodtam a látványon és Annie buta beköpésén, aki mégcsak nem is tudja, hogy tisztán hallottuk. A kulcsomat sem kellett megkeresnem, ugyanis kinyílt előttünk az ajtó. Anya és Annie álltak ott egy széles vigyorral a fejükön. Megforgattam szemeimet. Sokszor az idegeimre mennek és az eszem megáll, hogy mikre képesek.
- Jó estét - köszöntötte őket udvariasan Luke.
- Szervusz - vigyorgott anyukám.
- Hali - intett neki egyet Annie. Láttam az arcán, hogy teljesen el volt ámulva a sráctól. Mondjuk az tény, hogy felettébb jól néz ki.
Beléptem a házba, aztán Luke felé fordultam, hogy ne a hátammal álljon szemben.
- Gyere be te is - invitálta őt anya.
- Igazából Luke-nak már mennie kéne - mondtam zavartan.
- Talán van pár percem, de csak néhány - tolakodott beljebb. Na, ez az, amit nem bírok benne. Olykor nagyon pofátlanul tud viselkedni. Flegmán néztem fel rá, ahogy megérkezett mellém, ő meg egy önelégült vigyort villantott. Ismét megforgattam szemeimet.
- Annie - mutatkozott be neki a nővérem.
- Tudom - kacsintott rá a magas srác, mire Annie elpirult. Flörtöl a nővéremmel? Ezenkívül, mi az, hogy tudja?! Honnan a fenéből? Hát, ez felháborító!
- Én Mrs. Piers vagyok, de szólíthatsz Margaretnek is - nyújtotta felé a karját anya, majd Luke lehajolt és egy csókot lehelt a kézfejére. Eszméletlen, hogy mennyire behálózta a családtagjaimat, bár könnyű volt, hisz mindketten nőneműek és ki ne tudna ellenállni egy ilyen srácnak, mint Luke? Főleg, ha így viselkedik. "Sötét titkait" tudván engem ez annyira nem hatott meg, így továbbra is flegmán méregettem őt magamnak.
- Te mondtad, hogy a barátod vagyok - suttogta, majd rám kacsintott. Hát, ez már felettébb felháborító. Mikor mondtam én ilyet? Na, jó amikor anyával beszéltem telefonon, akkor elhangzott ilyen a számból, de akkor is. Most mondtam volna drága édesanyukámnak, hogy egy a számomra eléggé idegen srác csak úgy felrángatott a lakásába? Az egész rendőrség Luke nyakára lett volna küldve. Mióta apukánk elhagyott, anya nagyon odafigyel a biztonságunkra, ami ugye érthető, hisz ő is csak egy nő, vagyis a "gyengébbik nem" tagja.
- Inkább hálás lehetnél! - suttogtam a kelleténél hangosabban, így anya és Annie is hátra fordultak, ugyanis időközben már úton voltunk a nappaliba. Luke-kal mögöttük ballagtunk.
- Azért, hogy a nyakamba akaszkodtál és felkéredzkedtél hozzám, hogy ne kelljen még hazajönnöd? - kérdezte felhangon egy önelégült vigyor kíséretével. Hazudott, de ezt anyáék nem tudták, így teljesen szégyenbe hozott előttük.
- Na, de Jenna! - fonta össze két karját anya kérdőn pillantgatva rám.
Dühösen dobbantottam egyet a lábammal, aztán inkább felrohantam az emeletre. Nem vagyok hajlandó egy ilyen alakkal egy helységben tartózkodni. Egyébként lentről hallottam, ahogy Luke egy jóízűt nevetett a reakciómon. Becsaptam a szoba ajtaját, ami óriási durranással járt. Lábak dobogását hallottam, amelyek felfelé igyekeztek a lépcsőn.
- Jenna, azonnal gyere le, hisz vendéged van! - utasított anya. Eközben levágtam magam az ágyamra.
- Nem én invitáltam be hozzánk! - néztem rá dühösen és egyben csalódottan. Azt hittem, Luke-kal már kezdenek rendbe jönni a dolgok, de ő továbbra is hozza a formáját.
- De saját magadat meginvitáltattad az ő otthonába! Szégyelld magad! - korholt.
- Ez nem igaz! - szinte már sikítottam idegességemben.
Anya felvonta a szemöldökét. Annyiban hagytam a dolgot, mert tudtam, hogy nem hinne nekem. Felpattantam az ágyamról, aztán kikerültem szülőmet és leviharzottam a lépcsőkön egészen be a nappaliba. Luke arcán továbbra is ott ült az a vigyor, ami akkor jelenik meg, ha valami sikerül neki, ez esetben az én szívatásom volt. Kiöltöttem rá a nyelvem, mire anya megbökött.
- Viselkedj! - suttogta. Na, nem mintha annyira szükséges lett volna.
- Egyébként már letelt az a néhány perc, amire bejöttél - méregettem flegmán a szőke srácot.
- Hm, végül is lehet már mennem kéne - gondolkodott el. Mindezt Annie csodálattal figyelte. Luke teljesen elvette az eszét.
Az előbb említett személy felállt a kanapéról, majd elindult az előszobába. Ez az! Elértem a célom.
- Sajnálom, hogy egyáltalán nem tudtuk beszélgetni, de remélem, lesz még rá alkalmunk - magyarázta felváltva nézve anyára és Annie-re. Engem figyelmen kívül hagyott.
Lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, aztán végre kilépett az otthonunkból. Követtem példáját, ugyanis még volt egy kis elintézetlen ügyünk. Lelöktem őt a lépcső tetejéről, ami mellesleg csak három fokból áll, így nem történt semmi sem vele.
- Na, tűnjél! - dühösen méregettem lefelé bámulva rá.
Feljebb lépett két fokkal, majd megérintette vékony ujjaival az államat.
- Imádom, amikor dühös vagy! - még dobott egy puszit is a levegőbe, majd az autójához sétált.
- Jó éjt, kis csillag - kacsintott még egy utolsót, aztán beült a volán mögé és elhajtott.
Nagyon egy szégyentelen és pofátlan alak. Szörnyen felháborított a viselkedése és anyáék még engem néznek rossznak. Felsuhantam a szobámba, hogy megírjam a házijaimat és utána végre eltegyem magam holnapra.