09. - Lassíts!

Hali. :)
Egy kis késéssel, de megérkezett az új rész. Remélem nem haragszotok, hogy nem a megszokott időben hoztam. Ha tetszett, akkor mindeképpen jelezzétek komiban! Ha új vagy itt és tetszik, akkor iratkozz fel vagy csatlakozz a blog FB-csoportjához!
Jó olvasást! :)
FB-csoport: Fire
---------------------------------------------------------------------------

A desszert elfogyasztása után még beszélgettünk egy csomót. Luke végig tök normális volt, mármint velem szemben is. Ezután következett a fekete leves, amikor ugyanis kijelentette, hogy ő még szeretne engem elvinni valahová. Természetesen anya és Annie majd' meg őrültek, hogy milyen udvarias és áradoztak egy sort, de én rájöttem, hogy van benne valami csavar, így foggal-körömmel próbáltam mindenáron megúszni a mai este további részét. Végül nem hagytak szabadon dönteni és szinte Luke karjaiba taszítottak. Szerettem volna átöltözni, hogy ne így kelljen mennem, de úgymond nem kaptam rá engedélyt. Hogy a koktélruhámhoz illő lábbelit viseljek, beleléptem a legalább tizenhárom centiméter magas sarkú cipőmbe. Így valamivel magasabbnak tűntem Luke mellett is és nem vesztem el olyannyira. Lassan tettem meg rövid utamat a srác fekete kocsijáig. Nagyon nem akaródzott mennem, így olyan arcot vághattam, mint akinek a fogát húzzák.
Luke udvariasan kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, majd amikor csukta be egy önelégült vigyort címezett felém. Remegő kézzel húztam át magamon a biztonsági övet, miközben Luke is beült a kocsiba mellém.
- És most mégis hová a fenébe viszel? - kérdeztem tőle ingerülten, így próbáltam leplezni, hogy mennyire tartok tőle.
- Csak kocsikázunk egyet - felelte sejtelmesen. Hát, ez szuper. Be vagyok zárva egy óriási autóba egy félig idegen sráccal és anyáék még ennek örülnek is.
Kint már teljesen sötétbe volt borulva az égbolt, így zavartalanul bámultam Luke arcát, miközben ő vezetett.
- Mi az? - tűnt fel neki a már egy ideje tartó elfoglaltságom. Nem válaszoltam, csak szilárdan figyeltem tovább.
Félrehúzta az autót, majd megálltunk az út szélén. Kicsatolta az övét, aztán felém fordult. Egy halvány mosoly bujkált az arcán. Kék szemei gyönyörűen csillogtak. Ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy milyen szemét is tud lenni, azonnal beleszerettem volna. Az inge felül ki volt gombolva, így egy nagyon kicsit, de láttatott valamit a mellkasából. Akárcsak az én bőröm az övé is meglehetősen fehér volt annak ellenére, hogy ausztráliai. Hirtelen nagy tenyere meztelen térdemre vándorolt. Lepillantottam oda.
- Nem fogdosol! - mondtam s azzal felemeltem a kezét és arrébb tettem. Nem volt ínyemre előbbi akciója és csak úgy szimplán nem szeretem ha fogdosnak, főként ilyen alakok, mint ő a sötét éjszakában egy gyerekzárral lezárt autóban.
- És amikor Jason fogdosott? - hozta fel a számára kicsit fájó témát. Bár most már nekem is eléggé rosszul tud esni, ha valaki a volt barátom felől érdeklődik vagy csak úgy megemlíti előttem.
- Nem fogdosott - ráztam meg a fejem az ölemben pihenő kezemet fürkészve. - Soha nem hagytam neki.
- Várj akkor te még - itt elakadt, nem folytatta tovább. Felkaptam a fejem és szembe néztem vele.
- Én még? - kérdeztem, ugyanis nem igazán értettem, hogy most mégis mire gondolt. Alig láthatóan felvonta szemöldökét, mire leesett, mi járt az eszében.
- Még szűz vagyok - mondtam halkan. Nem tudtam, hogy szégyelljem-e magam vagy egyáltalán nem éri meg, de fura volt ezt így kinyilvánítani főleg Luke előtt.
- Annak örülök - biccentett egyet. Visszafordult az útirány felé, aztán újra útnak indultunk. Ha jól láttam, mosolygott. Ezek szerint felvidította őt, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, hisz két évnyi együtt járás alatt egyáltalán nem feküdtem le a barátommal, pedig megtehettem volna. Zavarba jöttem és éreztem, hogy az arcom ég a szégyentől, ami hatalmába kerített. Az ablaküvegnek döntöttem a fejem és csendben olykor egyet sóhajtva figyeltem az utat. Éjszaka, amikor minden sötét és csak az utcai lámpák világítják be a várost, az valami eszméletlen látvány, főként Sydneyről szólva.
Luke hirtelen gyorsítani kezdett az autóval, amikor kiértünk a főútra. Felkaptam a fejem és zavartan néztem magam elé. Nem értettem, honnan ered ez a hirtelen váltás. Kérdőn fordultam Luke felé, aki az utat figyelte egy vigyorral az arcán, miközben ezerrel repesztettünk a főúton. Az ablakon kinézve minden forma elmosódott, így csak pacákat láttam a mellettünk lévő helyekről. Megmarkoltam az ülést és belevájtam körmeimet. Nagyon féltem, talán még ennyire soha semmi sem riasztott meg. Halálfélelem érzése fogott el, ami nem csoda.
- Luke! - ordítottam. Ezzel próbáltam jelezni számára, hogy lassítson már, mert iszonyatosan veszélyes, amit csinál. Mintha meg sem hallotta volna, csak süvítettünk tovább a főúton. Hirtelen átrántotta a volánt a szembe forgalomnak. Na, ekkor már a könnyeim is folyni kezdtek. Mégis mi a francot művel?! Meg akar ölni minket?
Egy kamionnal kerültünk szembe, ami nem haladt olyan gyorsan, mint mi, de bármelyik pillanatban összekoccanhattunk volna vele és tutira nem lett volna jó vége.
- Mi a fenét művelsz, Hemmings?! - üvöltöttem egyet újra. - Lassíts már! - elhúztam a szó végét, hogy nagyobb hatással legyen rá gyenge könyörgésem, de nem tett semmit. Már láttam magam előtt, ahogy erővel csapódunk a teherautónak, repülünk egyet Luke nagy autójával együtt és vége mindennek. Végül az utolsó pillanatban a srác visszarántotta a volánt, így visszakerültünk a saját sávunkba. Talán csak nagyon kevés centiméter választott el minket a kamiontól, de túl éltük. Vadul, minden erőmet összegyűjtve püfölni kezdtem Luke vállát, aki időközben már lelassította a kocsit, úgyhogy végre normális tempóval haladtunk.
- Te esküszöm, hogy nem vagy normális! - sikítottam továbbra is ütve őt. Nevetni kezdett. Ördögi kacajnak hangzott az ő szájából. Most már megkönnyebbülésemben folytak a könnyeim végig az arcomon.
Ezután hozzánk vettük az irányt. Haza érve végre biztonságba kerültem békés kis otthonomban. Luke már nem szállt ki a kocsiból. Lehet tartott attól, hogy beköpöm anyáék előtt, hogy miféle őrültséget vitt véghez az előbb. Se az ő jelenlétében, se nélküle nem említem ezt meg anyának, hisz nem vagyok bolond! Az egy dolog, hogy mindig úgy viselkedem és szinte nyilvánvalónak tűnik, hogy utálom Luke-ot, de ez nagyon nincs így. Viszont számára jobb, ha ezt nem tudja. Még a végén a fejébe szállna a dicsőség.
Felsiettem a szobámba, aztán ott ledőltem kényelmes kis fekvőhelyemre. Pár perc múlva Annie csatlakozott hozzám.
- Szia, csajszi - vigyorgott rám. Tudtam, hogy ez már most rosszul kezdődik. Kínosan intettem felé egyet, miközben felültem az ágyon.
- Na, milyen volt kettesben? Történt valami? - böködte meg mutató ujjával az oldalamat, mire ösztönösen rángatózni kezdtem, ugyanis szörnyen csiklandós vagyok.
- Semmi sem - vontam vállat. - Csak beszélgettünk.
- Persze - húzta el a szó végét. - Miért vagy ilyen titokzatos, hugi?
- Nem vagyok titokzatos, csak szimplán nem történt semmi - háborodtam fel egy kicsit.
- Akkor miről beszélgettetek? - firtatta tovább a dolgokat.
Pár percig haboztam. Nem tudtam, mit feleljek, mert őszintén szólva nem váltottunk csak néhány szót.
- Tudja, hogy még szűz vagyok - mondtam ki végül egy sóhaj kíséretével.
- Huh, akkor gondolom elmerültetek a témában - itt elgondolkodott, aztán enyhén hisztérikusan tette fel újabb kérdését. - Várj, te még szűz vagy?
Csak bólintottam egyet, mire mellettem ülő nővérkém teljes erejével magához rántott.
- Jesszusom! Ennek annyira örülök! - sikongatott, mintha egy sorsdöntő dolgot közöltem volna vele.
- Totál azt hittem, hogy annak a seggfejnek adtad női önbecsülésedet - nyilvánította ki kedves és pozitív véleményét Jasonről.
- Hidd el, hogy Luke lesz a megfelelő személy rá - simította meg a hátam, aztán elengedett.
- Mi? Dehogy! - ellenkeztem.
- Miért? - fúrta barna tekintetét az enyémbe.
- Mert nem járunk és nem is fogunk! - jelentettem ki magabiztosan.
- Ühüm - biccentett egy ravasz mosoly kíséretével. Csak megforgattam a szemeimet. Az egy dolog, hogy bírom Luke-ot a primitív viselkedése ellenére is, de egy kapcsolatba nem mennék bele, mert nem lenne értelme, hisz úgyis csak egymást szapulnánk. De elég nagy butaság ilyenekre gondolni és talán korai is.
Annie felpattant az ágyról, majd jó éjszakát kívánt és magamra hagyott a gondolataimmal. Már ezelőtt is említettem, hogy mennyire a véremben van a folytonos filozofálás, ami ma sem maradt el. Azt hiszem, megbántam, hogy Luke-ot beleavattam abba, hogy mi nem történt meg Jasonnel. Nem bíztam a döntésemben, pedig kellett volna. Viszont ez a srác számomra még viszonylag idegen és ahogyan eddig ismerem őt, akár még vissza is élhet a bizalmammal.

08. - Szövetségesek

Sziasztok. :)
Ismét eltelt egy hét, ezáltal pedig megérkezett az új rész. Komizzatok, iratkozzatok fel vagy csatlakozzatok a blog FB-csoportjához.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: Fire
--------------------------------------------------------------------------------
Az esti vacsorára, mivel anyu erősködött, ki kellett csípnem magam. Egy fekete nagyjából a combom közepéig érő fekete koktélruhát öltöttem magamra, mert ez volt az egyetlen úgynevezett "ünneplősebb' szerkóm itthon. Az esti program nálunk zajlott, így gondoltam cipőt nem veszek fel, mert felesleges lenne, szóval mezítláb futkároztam a házban. A hajamat megoldottam azzal, hogy átmentem rajta hajvasalóval és hagytam, hogy a vállamra omoljon.

A nővérem egy fehér blúzt és fekete csőnacit húzott magára. Mellesleg a blúza fent kissé hiányosan volt begombolva. Nem, tényleg nem tudom, miért.
Anyukám egy ünneplős pólót és nadrágot viselt. Természetes hatást nyújtott, míg én nagyjából úgy néztem ki a koktélruhámban, mint egy rossz kurva. Hogy én mit meg nem teszek Luke-ért és anyáért.
A srác már fél hét előtt megérkezett hozzánk, amit egy csengőszó jelzett. Mindkét családtagom el volt foglalva a saját kis dolgaival, így nekem kellett ajtót nyitnom. A küszöb másik oldalán ott állt Ő, Luke Hemmings. Eszméletlenül festett. Sötét zöldes kockás ing, hozzá a szokásos fekete csőnadrág, csak ez éppenséggel nem volt kiszaggatva a térdénél és hozzá egy félcipő. Haja természetesen mindennapos helyzetében meredt az ég felé, ezáltal szépen kihangsúlyozva a srác fejének formáját. Kezében egy virágcsokrot tartott, amit bizonyára anyunak hozott, hogy ezzel köszönje meg a meghívást.
Káprázattal meredtem rá és talán túl sokáig méregettem magamnak, de ezt ő sem bánta, ugyanis az ő kék szemeit nagyon lekötötte a látvány, amit én nyújtottam. Nos, a koktélruha azt hiszem, kicsit túl sokat mutatott meg a combomból, amivel semmi bajom, mert viszonylag jó alakom van, csak nem biztos, hogy ez legális egy 17 éves fiú számára.
Láttam, hogy rózsaszín ajkain ott bujkált egy elégedett vigyor és kék szemei mintha egy kis vággyal teltek volna meg.
- Gyere be - szólaltam meg végül kicsit remegve. Zavarba hozott.
- Köszi - lemosolygott rám, amivel ismét elvette az eszem és zavaromban rögtönzésképp hátat fordítottam neki és a konyhába vezettem.
Ott anya éppen az utolsó simításokat végezte el a frissen sütött brownien. Hmm, a kedvencem.
- Jó estét - köszöntötte őt illedelmesen Luke.
- Oh, szervusz. Örülök, hogy ideértél - mosolygott fel rá anyu.
- Igazán finom illatok kavarognak idebent - kezdett csevegni a srác.
- Köszönöm - kicsit szégyenlősre váltott anyukám. Lecsapta a fejét, de Luke mellé lépett.
- Ezt önnek hoztam. Hálás vagyok, hogy meghívtak vacsorára - nyújtotta felé a gyönyörű virágcsokrot.
- Jaj, ugyan! - legyintett egyet anyu, majd elvette tőle az ajándékát és felém nyújtotta.
- Jenna, beletennéd egy vázába?
Csak engedelmesen érte nyúltam és elindultam a nappaliba egy vázáért. Meglepetésemre Luke velem tartott.
- Miért követsz? - fordultam szembe vele, miután a kezembe fogtam egy szabad vázát.
- Csak gyönyörködöm benned - suttogta mély hangján. Lecsaptam a fejem, hisz eléggé zavarba ejtő volt a közelében lenni és szavai is arra késztettek, hogy elpiruljak. Éreztem, ahogy kicsit égni kezdett az arcom. Kikerültem a magas srácot, aztán a lépcsők felé vettem az irányt. Nem akartam a konyhában zavarni, hogy vizet töltsek a vázába.
- Tudod, nagyon jól áll neked ez a ruha - folytatta tovább a fényezésemet az ajtófélfának támaszkodva. Időközben már felértünk a fürdőszobába, ahol vízhez jutottam. Gondosan belehelyeztem a csokrot a vázába, aztán indultam volna vissza le a földszintre, de Luke nagy testével elállta az utamat.
- Elengednél? - kérdeztem morcosan. Kezdett frusztráló lenni, hogy ennyire a nyakamban lóg. Felpillantottam az arcára, amin egy mosoly ragyogott. Kiöltöttem rá a nyelvem, aztán durcásan figyeltem őt.
- Vigyázz, mert kivágom azt onnan - korholt és egyben utalt az előbbi műveletemre, hogy egyáltalán nem kellett volna rá kiöltenem a nyelvem. Közben arcán továbbra is ott rejtőzött egy apró mosoly. Ekkor Annie hangja hallatszott a szőke srác háta mögül.
- Oh, Luke. Megjöttél?
Kénytelen volt megfordulni, hogy köszöntse a nővéremet is, így én végre szabad utat kaptam és lesiethettem a konyhába. Odalent anyu már a tálalásnál járt. Az asztal közepére tettem a vázát, hogy feldobja egy kicsit a környezetet. Míg anyunak segítettem a tányérokkal és egyébbel, megérkezett közénk Annie és Luke is. Miután minden a helyére került, helyet foglaltunk az asztalnál. Anyu a nővérem mellett ült, én meg drága jó barátom bal felén.
Az első fogás meggyleves volt, ami mellesleg nagyon finomra sikerült, annak ellenére, hogy számomra egy elég egzotikus étellel kezdtünk. Természetesen Luke kapott pár kérdést szeszélyes lakótársaimtól. Aztán a főétel fogyasztása közben Annie tett fel egy kérdést, ami leginkább mindkettőnknek szólt.
- Amúgy hogyan ismerkedtetek meg?
Végülis még tőlem ezt sosem kérdezte meg, így nem csoda, hogy érdekelte őt. Elkerekedtek a szemeim, hisz az igazság elég kurta, hogy az orrukra kössük. Kiakadnának és eltiltanának Luke-tól, amit nem kéne bánnom, de szerintem fájna a büntetés és a srác különleges modora ellenére, de hiányozna, hogy minden nap felidegesítsen valamivel. Igazából tegnap, amikor az ő lakásában beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam. Ő is teljesen más volt. Ellazult és nem akart uralni mindent és mindenkit, hanem normális ember módjára viselkedett. Jót beszélgettünk és örülök, sőt büszke vagyok arra, hogy felfedeztem, micsoda tehetséggel rendelkezik fotózás terén. Eszméletlenül jó képeket csinál.
- Óó, egy véletlen összeütközéskor - szólalt meg Luke, ezáltal felrázott gondolataimból. Én továbbra is csendben maradtam és riadtan bámultam a srácot mellettem. Felém fordította a fejét, majd kacsintott egyet. Zavarba ejtett már megint, főként ilyen közelről. Először nem is reagáltam, hogy mivel érdemeltem ki ezt a kacsintást, de végül rájöttem, hogy nem egy gesztus volt tőle, hanem ezzel jelezte, hogy nem árulja el az igazságot. Lazán bólintottam egyet, hogy ne legyünk olyan feltűnőek, majd Luke-kal együtt újra anyáék felé fordultam.
- Azt hiszem a második óra után mindketten az egyik óránkra igyekeztünk, amikor véletlenül összeütköztünk, de szerintem az én hibám volt, mert nem figyeltem - kezdett magyarázkodni, bár anyáék ezt mesélésnek vették, de ez maradjon is így számukra.
- Hát, ja! Figyelned kellett volna! - kontráztam rá a srác hibáztatására. Gondoltam, akkor már kihasználom az alkalmat. Luke az asztal alatt megbökte a lábamat az övével, így figyelmeztetve, hogy ne menjek messzire. Erre én viszonoztam kedves gesztusát és egy rafinált vigyort címeztem felé. Felvonta szemöldökét. Tudtam, hogy máris megbántam előbbi tettemet. Fogalmam sem volt, hogy vajon most mégis mi a fene következik. Bármilyen újabb 'hozzuk szégyenbe Jennát a családja előtt' kitörés helyett, csak csendben visszafordult és tovább majszolgatta a steakjét. Zavartan pislogtam rá, mert meglepett nyugodtsága, hisz nem erre számítottam. Felnéztem anyáékra. Mindketten kérdőn kapkodták tekintetüket köztünk. Lecsaptam a fejem és inkább én is falatozni kezdtem.

07. - Lehet

Halii. :D
Jelentem, megérkezett az új rész. Remélem örültök és tetszeni fog. Ha így történne, akkor kérlek téged, hogy komizz vagy iratkozz fel, esetleg csatlakozz a blog  FB-csoportjába, aminek linkjét megtaláljátok lejjebb a 'Fire' szóra kattintva.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: Fire
----------------------------------------------------------------------------

Egy kellemes, felettébb meleg tavaszi napsütésre ébredtem. Reggeli tennivalóim elvégzése után a táskámmal a vállamon sétáltam le a konyhába, ahol anyu tett-vett, Annie pedig az asztalnál ült és reggelizett.
- A tegnapi akciód miatt, szeretném mára meghívni a barátodat kiengesztelésképp vacsorára - szólalt meg anya fel sem nézve a pultról.
- Na, ne már! - háborodtam fel már korán reggel. Több dolog is kihozott a sodromból. A legelső, hogy mi a francért nevezi anya Luke-ot a barátomnak? Másodszor, mi a fenének hívja meg vacsorára? Különben meg az akcióm nagyon is érthető és természetes volt, hisz Luke nagyon felháborítóan viselkedett.
- De igen! Add át neki, hogy fél hétre várjuk őt és ne légy vele flegma! Jó srácnak tűnik - magyarázott erősen gesztikulálva a késsel a kezében. Kezdtem félni tőle.
Felkaptam a tízóraimat a pultról, aztán kiáltottam egy 'sziasztokot' és már távoztam is a házból. Az ajtón kilépve megpillantottam előttünk állva a nagy fekete autót, ami előtt Luke állt. Mellesleg eszméletlenül festett a tavaszi napsütésben talpig feketében a szőke hajával és a fején a fekete napszemüvegével. Egy nagyon halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, hiszen fantasztikus látványt nyújtott.
- Mit akarsz? - kérdeztem flegmán, amikor elé értem.
- Elvinni téged a suliba - hajtotta le fejét, így engem vizslatott a szemüveg sötét üvegein keresztül.
- Engem aztán nem viszel sehová! - fontam össze magam előtt két karomat.
- Ne akard, hogy a tegnapihoz folyamodjak! - figyelmeztetett, hogy hajlandó lenne ismét kényszerrel beültetni a kocsijába.
- Hemmings, attól még, hogy egy szuper nagy autód van, emelett elég jó a stílusod és mindenki retteg tőled, engem rohadtul nem tudsz meghatni! - magyaráztam. Egy rafinált oldalmosolyra húzódtak ajkai, amivel simán lekenyerezett, de tartanom kellett magam, így próbáltam ugyanolyan unottan bámulni őt.
- Jó a stílusom? - kérdezte vigyorogva.
- Ja - bólintottam közömbösen. Hirtelen felindulásból lekaptam a fejéről a napszemüvegét. Kicsit zavart, hogy nem láttam miatta a kék szempárt. Luke hunyorogva nézett rám.
- Ezt nem kellett volna! - nevetett fel, majd abban a pillanatban magához rántott. Fordított rajtunk és az autójának nyomott. Teste az enyémhez simult, ami igazán zavarba ejtő volt. Hogy védjem előle a szemüveget mindkét kezemet lefelé tartottam, bár nem ért sokat, de erősen szorítottam.
- Igazán merész lett, Miss Piers - suttogta mély hangján, ami rabul ejtett ismét.
- Visszaadom csak engedj! - mondtam szenvedve.
- Meg kell ám fizetni a szabadságért - szemeiben huncutság fénylett.
- Hemmings! - fürkésztem az arcát kissé riadtan. - A házunk előtt vagyunk és anyuék még itthon vannak.
- És? Mondjuk szívesen beköszönnék nekik.
- Na, nem! - kiáltottam teljes erőmmel tiltakozva.
Nem tett semmit, csak továbbra is fogva tartott az autónak nyomva.
- Suliba kéne mennünk - figyelmeztettem.
Hátrébb lépett, így végre levegőhöz is jutottam. Szemtelenül kitépte a kezemből a szemüveget, aztán beszállt az autóba.
- Viszlát a suliban - biccentett, majd otthagyott. A telefonom órájára pillantva rádöbbentem, hogy tíz percem maradt időben beérni a suliba, ami egy lehetetlen művelet, ezáltal feleslegesnek tartottam azt, hogy rohanjak. Majd valahogy szerzek az első órára igazolást. Ahogy gondoltam a második óra elejére értem be, persze még közben ha már volt szabad 45 percem, betértem a helyi boltba, ezáltal még inkább húzva az időt, elvégre ha már véletlenül hiányzik az ember a suliból, akkor azt az időt hasznosan is töltse.
Matekunk volt, vagyis el kellett viselnem Luke beképzelt fejét, ahogy egész órán önelégült vigyorral méreget. Csengetéskor kisiettem a teremből, de akárcsak pár nappal ezelőtt megint elkapta valaki a karomat. Egyértelmű, hogy Luke volt az. Haragosan néztem fel a kék szempárba.
- Sikeresen ideértél? - vigyorgott a képembe.
- Ide - feleltem unottan.
- Jól van. Figyelj, Jenna! Tudom, hogy bután viselkedtem, de ilyen vagyok, érted? Ez ellen nem tudok tenni semmit sem - magyarázta hangjában némi megbánással.
- Az önuralomról és az illemről hallottál már? - dühös voltam.
Válaszul bólintott egyet.
- Akkor nem vagytok valami jóban - vontam vállat, majd már indultam volna tovább.
- Ne menj! - újra elkapta vékonyka felkarom, ami elveszett nagy kezében.
- Elkísérlek az osztályodig - ajánlotta fel. Honnan a francból tudja, hogy hol lesz órám, vagy egyáltalán miért tudja?
Csendben indultam tovább. Nem voltam hajlandó mégcsak ránézni sem. Most nekem kellett lennem a fagyos és flegma félnek. Elköszönt tőlem, de én erre sem reagáltam.

Végre lejárt a mai tanítási idő is. Fáradtan lépkedtem ki a suliból. A jobb oldalon láttam Jasont néhány lánnyal. Egyébként csak szimplán levegőnek nézem őt. Egyáltalán nem beszéltem vele, mióta saját magam bizonyosodtam meg arról, hogy egyáltalán nem a hű barátok közé tartozik. Nem tudja, mi bajom lett, de ez így van rendjén. Nincs rá szükségem.
- Jenna! - hallottam egy hangot a parkoló felől. Odakaptam a fejem. Luke kiabált az autója mellől. Inkább visszafordultam és útnak indultam gyalog hazafelé.
- Elviszlek - kapta el mára már harmadjára a karom a szőke magas srác.
- Mi a francért erőlködsz ennyire? - néztem fel dühösen a kék szempárba.
- Sajnálom - lehajtotta fejét. - Bocs, hogy flegma voltam!
- Már késő - s azzal indultam volna tovább, mire ő felkapott ahogy tegnap is és bevágott a kocsijába, aztán megkerülte a járgányt.
- Mostantól mindig ezt fogod alkalmazni ellenem? - kérdeztem hitetlenül nézve rá.
- Ha nagyon muszáj - vont vállat.
Elmosolyodtam ezen, hisz elég vicces, hogy folyton ezzel "csábít" be az autójába.
- Nagyon ötletes - gúnyolódtam.
Luke erre egyáltalán nem reagálva felbőgette a motort. Útnak indultunk hozzánk. Akárhányszor pirosat kaptunk egy útkereszteződésnél, mindig felém fordította fejét és engem figyelt. Láttam oldalról. Próbáltam semmibe venni, de amint elfordult automatikusan egy idétlen vigyor jelent meg az arcomon. A következő másodpercben megálltunk csak úgy semmivel sem törődve. Luke felemelte maga mellől a napszemüvegét, ami reggel a vita indítója volt, aztán nagy meglepetésemre a fejemre nyomta.
- Legyen a tiéd - mondta halkan kedvesen. Ez volt az első alkalom, hogy így hangzott. Felé fordultam. Hitetlenül meredtem rá. Nagyon rajta volt az ügyön, hogy okvetlen megbékítsen. Levettem a szemüveget, aztán visszatettem előbbi helyére. Elmosolyodtam, amikor ránéztem Luke-ra, aztán inkább visszafordultam és fejemet az ablaküvegnek nyomtam. Pár perccel később megszólaltam.
- Egyébként anyukám és Annie ma este fél hétre várnak téged vacsorára - megenyhültem az előbbi gesztusának köszönhetően, így az én hangom is kedvesen csengett.
- Csak anyukádék várnak? - leállította a motort, ugyanis megérkeztünk hozzánk. - Vagy más is? - tette hozzá kajánul. Na, megérkezett a régi Luke.
- Lehet - vontam vállat egy rafinált mosollyal, aztán kinyitottam az autó ajtaját, hogy elhagyjam a járművet, de Luke az ülésre nyomott kezemre tette a tenyerét.
- Akkor majd este találkozunk, Jenna - egy nagyon aranyos mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Teljesen elvarázsolt zafír kék szemeivel és kedves mély hangjával. Rabul ejtett már megint.
Zavartan lépkedtem fel a három lépcsőfokon, aztán sóhajtva nyitottam ki a ház ajtaját. Odabent nagyon finom illatok kavarogtak és a konyhából zene áradt ki. Jól sejtettem, hogy anyu hamarabb hazajött vagy el sem ment munkába. Teljes extázisban készül az estére, amit talán egy nagyon kicsit én is várok már.