Jelentem, megérkezett az új rész. Remélem örültök és tetszeni fog. Ha így történne, akkor kérlek téged, hogy komizz vagy iratkozz fel, esetleg csatlakozz a blog FB-csoportjába, aminek linkjét megtaláljátok lejjebb a 'Fire' szóra kattintva.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: Fire
----------------------------------------------------------------------------
- A tegnapi akciód miatt, szeretném mára meghívni a barátodat kiengesztelésképp vacsorára - szólalt meg anya fel sem nézve a pultról.
- Na, ne már! - háborodtam fel már korán reggel. Több dolog is kihozott a sodromból. A legelső, hogy mi a francért nevezi anya Luke-ot a barátomnak? Másodszor, mi a fenének hívja meg vacsorára? Különben meg az akcióm nagyon is érthető és természetes volt, hisz Luke nagyon felháborítóan viselkedett.
- De igen! Add át neki, hogy fél hétre várjuk őt és ne légy vele flegma! Jó srácnak tűnik - magyarázott erősen gesztikulálva a késsel a kezében. Kezdtem félni tőle.
Felkaptam a tízóraimat a pultról, aztán kiáltottam egy 'sziasztokot' és már távoztam is a házból. Az ajtón kilépve megpillantottam előttünk állva a nagy fekete autót, ami előtt Luke állt. Mellesleg eszméletlenül festett a tavaszi napsütésben talpig feketében a szőke hajával és a fején a fekete napszemüvegével. Egy nagyon halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, hiszen fantasztikus látványt nyújtott.
- Mit akarsz? - kérdeztem flegmán, amikor elé értem.
- Elvinni téged a suliba - hajtotta le fejét, így engem vizslatott a szemüveg sötét üvegein keresztül.
- Engem aztán nem viszel sehová! - fontam össze magam előtt két karomat.
- Ne akard, hogy a tegnapihoz folyamodjak! - figyelmeztetett, hogy hajlandó lenne ismét kényszerrel beültetni a kocsijába.
- Hemmings, attól még, hogy egy szuper nagy autód van, emelett elég jó a stílusod és mindenki retteg tőled, engem rohadtul nem tudsz meghatni! - magyaráztam. Egy rafinált oldalmosolyra húzódtak ajkai, amivel simán lekenyerezett, de tartanom kellett magam, így próbáltam ugyanolyan unottan bámulni őt.
- Jó a stílusom? - kérdezte vigyorogva.
- Ja - bólintottam közömbösen. Hirtelen felindulásból lekaptam a fejéről a napszemüvegét. Kicsit zavart, hogy nem láttam miatta a kék szempárt. Luke hunyorogva nézett rám.
- Ezt nem kellett volna! - nevetett fel, majd abban a pillanatban magához rántott. Fordított rajtunk és az autójának nyomott. Teste az enyémhez simult, ami igazán zavarba ejtő volt. Hogy védjem előle a szemüveget mindkét kezemet lefelé tartottam, bár nem ért sokat, de erősen szorítottam.
- Igazán merész lett, Miss Piers - suttogta mély hangján, ami rabul ejtett ismét.
- Visszaadom csak engedj! - mondtam szenvedve.
- Meg kell ám fizetni a szabadságért - szemeiben huncutság fénylett.
- Hemmings! - fürkésztem az arcát kissé riadtan. - A házunk előtt vagyunk és anyuék még itthon vannak.
- És? Mondjuk szívesen beköszönnék nekik.
- Na, nem! - kiáltottam teljes erőmmel tiltakozva.
Nem tett semmit, csak továbbra is fogva tartott az autónak nyomva.
- Suliba kéne mennünk - figyelmeztettem.
Hátrébb lépett, így végre levegőhöz is jutottam. Szemtelenül kitépte a kezemből a szemüveget, aztán beszállt az autóba.
- Viszlát a suliban - biccentett, majd otthagyott. A telefonom órájára pillantva rádöbbentem, hogy tíz percem maradt időben beérni a suliba, ami egy lehetetlen művelet, ezáltal feleslegesnek tartottam azt, hogy rohanjak. Majd valahogy szerzek az első órára igazolást. Ahogy gondoltam a második óra elejére értem be, persze még közben ha már volt szabad 45 percem, betértem a helyi boltba, ezáltal még inkább húzva az időt, elvégre ha már véletlenül hiányzik az ember a suliból, akkor azt az időt hasznosan is töltse.
Matekunk volt, vagyis el kellett viselnem Luke beképzelt fejét, ahogy egész órán önelégült vigyorral méreget. Csengetéskor kisiettem a teremből, de akárcsak pár nappal ezelőtt megint elkapta valaki a karomat. Egyértelmű, hogy Luke volt az. Haragosan néztem fel a kék szempárba.
- Sikeresen ideértél? - vigyorgott a képembe.
- Ide - feleltem unottan.
- Jól van. Figyelj, Jenna! Tudom, hogy bután viselkedtem, de ilyen vagyok, érted? Ez ellen nem tudok tenni semmit sem - magyarázta hangjában némi megbánással.
- Az önuralomról és az illemről hallottál már? - dühös voltam.
Válaszul bólintott egyet.
- Akkor nem vagytok valami jóban - vontam vállat, majd már indultam volna tovább.
- Ne menj! - újra elkapta vékonyka felkarom, ami elveszett nagy kezében.
- Elkísérlek az osztályodig - ajánlotta fel. Honnan a francból tudja, hogy hol lesz órám, vagy egyáltalán miért tudja?
Csendben indultam tovább. Nem voltam hajlandó mégcsak ránézni sem. Most nekem kellett lennem a fagyos és flegma félnek. Elköszönt tőlem, de én erre sem reagáltam.
Végre lejárt a mai tanítási idő is. Fáradtan lépkedtem ki a suliból. A jobb oldalon láttam Jasont néhány lánnyal. Egyébként csak szimplán levegőnek nézem őt. Egyáltalán nem beszéltem vele, mióta saját magam bizonyosodtam meg arról, hogy egyáltalán nem a hű barátok közé tartozik. Nem tudja, mi bajom lett, de ez így van rendjén. Nincs rá szükségem.
- Jenna! - hallottam egy hangot a parkoló felől. Odakaptam a fejem. Luke kiabált az autója mellől. Inkább visszafordultam és útnak indultam gyalog hazafelé.
- Elviszlek - kapta el mára már harmadjára a karom a szőke magas srác.
- Mi a francért erőlködsz ennyire? - néztem fel dühösen a kék szempárba.
- Sajnálom - lehajtotta fejét. - Bocs, hogy flegma voltam!
- Már késő - s azzal indultam volna tovább, mire ő felkapott ahogy tegnap is és bevágott a kocsijába, aztán megkerülte a járgányt.
- Mostantól mindig ezt fogod alkalmazni ellenem? - kérdeztem hitetlenül nézve rá.
- Ha nagyon muszáj - vont vállat.
Elmosolyodtam ezen, hisz elég vicces, hogy folyton ezzel "csábít" be az autójába.
- Nagyon ötletes - gúnyolódtam.
Luke erre egyáltalán nem reagálva felbőgette a motort. Útnak indultunk hozzánk. Akárhányszor pirosat kaptunk egy útkereszteződésnél, mindig felém fordította fejét és engem figyelt. Láttam oldalról. Próbáltam semmibe venni, de amint elfordult automatikusan egy idétlen vigyor jelent meg az arcomon. A következő másodpercben megálltunk csak úgy semmivel sem törődve. Luke felemelte maga mellől a napszemüvegét, ami reggel a vita indítója volt, aztán nagy meglepetésemre a fejemre nyomta.
- Legyen a tiéd - mondta halkan kedvesen. Ez volt az első alkalom, hogy így hangzott. Felé fordultam. Hitetlenül meredtem rá. Nagyon rajta volt az ügyön, hogy okvetlen megbékítsen. Levettem a szemüveget, aztán visszatettem előbbi helyére. Elmosolyodtam, amikor ránéztem Luke-ra, aztán inkább visszafordultam és fejemet az ablaküvegnek nyomtam. Pár perccel később megszólaltam.
- Egyébként anyukám és Annie ma este fél hétre várnak téged vacsorára - megenyhültem az előbbi gesztusának köszönhetően, így az én hangom is kedvesen csengett.
- Csak anyukádék várnak? - leállította a motort, ugyanis megérkeztünk hozzánk. - Vagy más is? - tette hozzá kajánul. Na, megérkezett a régi Luke.
- Lehet - vontam vállat egy rafinált mosollyal, aztán kinyitottam az autó ajtaját, hogy elhagyjam a járművet, de Luke az ülésre nyomott kezemre tette a tenyerét.
- Akkor majd este találkozunk, Jenna - egy nagyon aranyos mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Teljesen elvarázsolt zafír kék szemeivel és kedves mély hangjával. Rabul ejtett már megint.
Zavartan lépkedtem fel a három lépcsőfokon, aztán sóhajtva nyitottam ki a ház ajtaját. Odabent nagyon finom illatok kavarogtak és a konyhából zene áradt ki. Jól sejtettem, hogy anyu hamarabb hazajött vagy el sem ment munkába. Teljes extázisban készül az estére, amit talán egy nagyon kicsit én is várok már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése