04. - Penge

Sziasztok. :)
Végre meghoztam az új részt. Remélem, vártátok már és tetszeni fog nektek, illetve számítok néhány kommentre, amiben leírjátok a véleményeteket arról, hogy nektek mi tetszett (esetleg mi nem tetszett, de remélem ilyen nem lesz :P) és ha megfogott a történet, akkor feliratkoztok.
Csak úgy megjegyezném, hogy lehetséges, hogy néhányótok számára kicsit durvának fog hatni ez a rész, de higgyétek el pozitív következményei lesznek.
Jó olvasást nektek! :)
------------------------------------------------------------------------

Következő nap a suliban ráébredtem, hogy Luke összes észrevétele igaz volt. Nem akart engem eltántorítani Jasontől, hanem inkább végre felnyitni a szemem, hogy ne aláztassam én saját magam azzal, hogy nem tudok az ég világon semmiről.
Persze nagyon fájt, amiket láttam, de legalább mostmár tudom, hogy milyen kis álszent emberek között élek. Nap, mint nap nyaliznak nekem és elhitetik velem, hogy bírnak miközben a hátam mögött a barátommal kavargatnak. Ezek aztán az igazi "barátok".
Félresöpörtem buta gondolataimat és inkább azon töprengtem, hogyan tűnhetnék el a suliból. Teljesen elment a kedvem mindentől, csak szerettem volna hazamenni és tartani egy 'megcsalt a barátom, ezért felzabálok mindent' napot. Alap lányos program ilyen esetben.
Beugrott, hogy a harmadik óra utáni nagyszünetben simán eltűnhetnék innen a francba és a maradék négy órámon már nem vennék részt. Anya vagy a nővérem biztosan megfogják érteni, hogy miért jöttem haza, vagyis remélem, hogy most az egyszer elnézőek lesznek velem szemben.

Tervemet végrehajtani készültem, így amint kicsengettek a harmadik óránkról, ami mellesleg történelem volt, megiramoztam a suli kijáratát. Kissé felszabadultan léptem ki a tavaszi napsütésbe. Fejemre nyomtam a napszemüvegem, hogy lehetőleg ne vakuljak meg útközben. Már a parkon túl jártam, amikor egy nagy sötét autó lassított le mellettem és átvette a tempómat, vagyis lassan haladt jobb felemen.
- Merre készülsz? - szólalt meg az ismerős mély hang. Büszkén húztam ki magam. Nem volt ínyemre senkivel sem beszélni most.
- Ne tartsd feljebb a fejed, mert ha elered az eső beleesik az orrodba - mondta flegmán.
Megtorpantam, így a sötét autó is egy helyben maradt. A fejem tetejére toltam a napszemüvegem, így már nem takarta barna szemeimet, majd a sofőrhöz fordultam.
- Nézd, Hemmings! Most rohadtul nincs kedvem senkihez sem, főként nem hozzád, úgyhogy nagyon gyorsan indítsd be az óriási autód motorját és húzz el vele a francba! - egy lépést tettem felé, aztán fagyosan bámultam a kék szempárba. A szőke srác felvonta szemöldökét.
- Valaki igazán házsártosnak hangzik - piszkálódott már csak azért is.
Fújtattam egyet, majd újra útnak indultam. Tovább követett az autójával egészen a házunkig. Az építmény előtt megállt és figyelte, ahogy kizárom az ajtót, majd belépek az otthonomba.
Kifújtam a levegőt, aztán ledobtam a kulcsomat az asztalkára, ami az eléggé kis térrel rendelkező előszobában állt. Egyébként anyu nagyon aranyosan kidekorálta egy apró világos rózsaszín terítővel és azon egy arany festékkel behintett vázával, amiben művirágok szálai ékeskedtek. Feldobta a kis termet, annak ellenére, hogy a falak fehér színűek voltak.
Felrohantam a szobámba, ahol ledobáltam magamról minden felesleges ruhadarabot, beleértve a nadrágomat is, mert a házikónk elég meleg volt. Még télen sem fáztunk, ami mondjuk nem túl nagy szó tekintve, hogy Ausztráliáról van szó, de a lényeg, hogy takaros kis lakhelyünk igazán meleg belülről. Természetesen, mivel délután fél egy körül járhatott az idő, nem volt otthon senki sem, így egymagamban dühönghettem, hisz enyém volt a ház. Hirtelen felindulásból és a bennem felgyülemlett nagy mértékű düh által úgy éreztem, menten ki kell adnom mindezt magamból. Ráadásul részben önmagamat hibáztattam a történtekért, sőt az évek óta folyó történések végett, ezért magamon kellett kiadnom.
Átsiettem a szobámból a fürdőszobába vezető kis folyosón, aztán becsaptam az előbb említett helység ajtaját. A mosdótál feletti szekrényke fogantyújához nyúltam. Reménykedtem benne, hogy találok ott egy pengét, vagy legalább egy éles tárgyat, ami hasznomra válhat. Az előbbit találtam, ezáltal nem kellett sokáig kutakodnom. Tudom, hogy veszélyes, amit tenni fogok, de muszájnak éreztem. A múltamban is voltak korszakaim, amikor nagyon nehezen kontrolláltam önmagam és sokszor elveszítettem a fejem az akkor ért sérelmeim miatt. Igen, vagdostam az ereimet. Nem vagyok büszke rá, senki sem lenne, de felvállalom, hisz az életemhez tartoznak azok az idők is. Anyáék válása nagyon megviselt, emellett a suliban is sok sérelem ért. Mindenért magamat okoltam. Nem voltam elég jó senkinek sem. És, hát, hogy máshogy tudná egy tinédzser lány kiadni a dühét, ha nem azzal, hogy fog egy pengét és ejt egy-két vagy olykor több tíz sebet önmagán.
Rutinosan húztam végig bal karomon a kis ezüstfényű éles tárgyat. Fájt, ahogy a bőrömbe vésődött, de annyira nem bántott, mint az igazság. Kibuggyant a vékony résen vörös színű vérem. Könnyekkel a szemeimben figyeltem, ahogy végigfolyik az alkaromon, majd végül lecsöppen a fehér csempére egy apró piros foltot hagyva maga után. Még kétszer elvégeztem ugyanezt a műveletet, aztán rádöbbentem, hogy nem jó ötlet, hogy épp a csuklómon húzgálom a pengét, ezért gondoltam áttérek a combomra azt úgyis eltakarja majd a nadrágom, így senki nem jön majd rá pszichopata énem megjelenésére. A lábaim csupaszak voltak, ezáltal irtó könnyen hozzájuk fértem. Leültem a kád szélére, aztán végighúztam a pengét szörnyen fehér bőrömön. A fájdalom belém hasított, miközben újra kibuggyant a vérem az újabb vékony résen, majd végiggördült a csepp a combomon és lehullott a fehér csempére. Még néhányszor elvégeztem ezt ugyanazon területen, aztán amikor megelégeltem az önsanyargatás érzését, rendet raktam magam után és átsiettem a szobámba, ahol felkaptam magamra egy nadrágot, hogy valahogyan eltakarjam a vágásokat a combomon. Ezután betakaróztam egy puha és kicsit szőrös pokróccal és mint aki jól végezte dolgát, álomra hajtottam fejem gondolván, most ez a pihenés nagyon jól fog esni.

--- Másnap ---

- Madame - támaszkodott neki mély hangú "barátom" a mellettem húzódó szekrénysornak. Felvont szemöldökkel és kérdő pillantással fordultam felé, majd felnéztem a kék szempárba, amik a szokásosan ragyogtak. Meglehetősen jól nézett ki a talpig fekete gönceiben, hiszen a sötét ruhák kiemelték zafír kék szemeit és szőkés haját, ami ahogy általában az ég felé volt állítva. Ez a srác nagyon tudta, mi áll jól neki.
- Mi a franc? - kerekedtek el a szemei, majd feltűnt, hogy az alkarom az, ami annyira elvette a figyelmét. Elkaptam a kezem, hogy ne tudja tovább vizslatni, de már késő volt. Közelebb hajolt hozzám.
- Mondd, te normális vagy? - tette fel kérdését teljesen az arcomba nyomva a sajátját.
Lehajtottam a fejem. Nem tudtam, mit tegyek. Gyorsan becsaptam a szekrényem ajtaját, aztán elviharzottam. Hál' istennek nem jött utánam. Most az egyszer. Szerintem ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel.