03. - Tények

Sziasztok. :)
Megérkezett az új rész. Tudom, rövid lett, de azt hiszem, ennek ellenére elég tartalmasnak nevezhető. Remélem tetszeni fog nektek és kifejtitek véleményeteket egy kommentben vagy ha megtetszik a történet, akkor esetleg feliratkoztok a blogra.
Jó olvasást! :)
-----------------------------------------------------------------

Végül az igen mellett döntöttem. Miért ne mehetnék el a megbeszélt találkára, hisz jogomban áll tudni, hogy mit akar tőlem Luke. Nem mondom azt, hogy nem féltem, hogy egy kicsit sem volt görcsben a gyomrom, de egyszerűen muszájnak éreztem, hogy beszéljek vele, hisz van miről. Ezek fontos dolgok. Egyáltalán mire volt jó, hogy ékszereket ajándékozott nekem?
Leviharzottam az emeletről, majd ismét elkiáltottam magam, hogy 'majd jövök' és kiléptem a hűvös őszi levegőre. Nem volt melegem, de majd megszokom ezt is, így gyors léptekkel közeledtem a parkhoz. Ott Luke egy padon ülve várt rám.
- Hát, eljöttél - pattant fel róla, amint feltűnt neki, hogy beléptem a sötét bokros részre. Csak bólintottam egyet, aztán kérdőn néztem fel rá.
- Mi ez az egész? - érdeklődtem idegesen. - Ékszerek?
- Csak felkeltetted az érdeklődésem és gondoltam valahogy kapcsolatot kéne létesítenem veled - vont vállat. Nem igazán értettem, hogy mégis hogyan jöttem a képbe én.
- Persze, egy gyenge láncszemnek hittél vagy még hiszel is és gondoltad, majd engem csőbe húzol, de figyelmeztetlek Hemmings - magyaráztam hevesen gesztikulálva két kezemmel, mire ő közbevágott.
- Ó, talán rám küldöd a nyápic barátodat? - vonta fel szemöldökét.
- Mi bajod van neked vele? - fontam össze magam előtt két karom.
- Minden - felelte halkan. Láttam rajta, hogy nehéz uralkodnia magán. Valahogy Jason említése nagyon felkavarta őt.
- Mi az, hogy te vagy a rémálma? - tettem fel újabb kérdésemet.
Megrázta a fejét, majd leült a padra. Előre hajolva a járdát fürkészte. Zavartan méregettem magamnak.
- Ki vagy te? Vagy mit akarsz tőlem? - enyhültem meg egy kicsit továbbra sem mozdulva. Erre ő intett egyet, hogy foglaljak helyet mellette. Távolság tartóan messzebb tőle ültem le. Rémisztő egy figura az biztos.
- Védeni téged! - adta meg a választ. Hangja halk volt, így mélyebbnek hatott.
- Úristen! Mi vagy te, valami pszichopata? - akadtam ki egy kicsit, hisz nem minden nap mondanak neked ilyet. Miért vagy mitől kéne engem védelmezni?!
- Nem, csak szimplán fontos nekem, hogy biztonságban légy! - mondta komolyan, tekintetét az enyémbe fúrva.
- Ugyan! Miért lenne az én biztonságom olyan fontos neked? - dőltem hátra, majd újra összefontam magam előtt karjaimat.
- Ohó, nem tudod, hogy hányszor mentettelek már meg az éjjeli hazasétálgatásaid közben néhány részegtől és egyébtől! - akadt ki egy kicsit. - Bár ezek csak apróságok amellett, hogy Jason már egy ideje folyton félre lép és te vagy olyan naiv, hogy neked ez fel sem tűnik - hajolt közelebb, ezáltal teljesen az arcomba mondta. Nem tudom mi ütött belé. Hirtelen váltott át erre a stílusra.
- Nem! Hazudsz, Hemmings! - álltam ki a már két éve hű társam mellett.
- Látod, most sem hiszed el, ezért teszi meg nap, mint nap ugyanazokat a dolgokat a "barátod", mert tudja, hogy akár a szemed előtt is csinálhatná, akkor is azt mondanád, hogy az nem ő volt - rajzolt a levegőbe idézőjeleket a 'barátod' szó kiejtésekor. Elgondolkodott kicsit. - Holnap a suliban ajánlom, hogy nézz egy kicsit jobban körül.
- Mint például? - kérdeztem. Érdekelt, hogy vajon tud-e felsorolni néhány esetet, ami Jason ellen szól.
- Minden áldott nap kacsint Nicolenak és Maggienek, ebédszünetben pedig azért a te felőled lévő kezével falatozik, mert a másikat éppen lefoglalja azzal, hogy átkarolja Sarah derekát vagy éppenséggel a combját taperássza - egyből rávágta. Szemrebbenés nélkül mondta a képembe ezeket a dolgokat, amik legbelül majd' felemésztettek teljes egészemben, de ezt kívülről nem mutattam. Nem szabadott.
- Egyébként tudod, mi a vicces ebben az egészben? - szólalt meg újra mély hangján. - Az egész suli tudja, hogy a te kis barátod félre kúr, csak te annyira elvagy szállva azzal, hogy két éve Jasonnel jársz, hogy ezt észre sem veszed. Mindenki hülyének néz - vágta a fejemhez.
- Azt mondtad, fontos neked az én biztonságom, de most rossz vagy hozzám - mondtam csalódottan.
- Ennek semmi köze a biztonságodhoz - vont vállat egy gonosz vigyorral a fején.
- És annak van köze hozzá, ha például megyek és öngyilkos leszek? - néztem fel a kék szempárba. Rezzenéstelenül bámult vissza rám.
- Meg se próbáld. Mindenhol ott vagyok - súgta a fülembe sejtelmesen. Rémisztő volt. Az egész srác az.
Felállt a padról és már el is tűnt még mielőtt bármit is reagálhattam volna az előbbi kijelentésére. Fájtak a szavak, amiket a fejemhez vágott. A tények, amikkel szembeállított. De legalább valaki megtette.
Könnyes szemekkel pislogtam magam elé. Nem hittem a fülemnek, hogy mikkel lettem szembesítve az imént.