10. - Különóra

Hellóka. :D
Igen, tudom. Szörnyen sokat késtem ezzel a résszel, amit nagyon nem is tudok mivel magyarázni. Szerintem csak szimplán lusta voltam és vagyok is. Ez egy velem született "adottság". :P
Na, jó ennyit rólam és a szánalmas kifogásomról. Az a helyzet, hogy amint látjátok végre egy új résszel jelentkezem, amit remélem a hosszú késésem ellenére, de vártatok már és elfogjátok olvasni sokan, illetve kapok majd tőletek néhány visszajelzést is, hogy nektek tetszett-e a rész.
Ha esetleg új vagy és tetszik a "cucc", akkor csatlakozz a blog Facebook-csoportjához vagy iratkozz fel a blogra, hogy értesülj arról, ha véletlenül feltöltök egy új részt. :P
Ezenkívül pedig még szeretnék nektek így utólag, de kellemes ünnepeket kívánni! Remélem gazdag volt a Jézuskátok és sok ajándékkal halmozott el benneteket!
Most pedig végül jó olvasást nektek! <3
FB-csoport: Fire
-------------------------------------------------------------------------

Anyu és Annie is munkában voltak még, így a teljesen üres lakásba értem haza. Egyedül voltam, mint a kisujjam, szóval szabadon tettem-vettem, mígnem csengettek. Egyébként már lehetett vagy négy vagy fél öt körül. Anyáék pedig kb. hétig dolgoznak.
Mivel egyedül voltam otthon és nagyon nem vártam vendéget, ezért úgy, ahogy voltam - melegítőnadrág, bő póló, laza konty, ami majd' szét esett - nyitottam ajtót, majd ott magával a sátánnal találtam szemben magam, aki nem volt más, mint Luke Hemmings.
- Na, ne! Mit akarsz, Hemmings? - tettem csípőre az egyik kezem és kicsit flegmán méregettem magamnak.
- Jöttem segíteni neked matekban - lépett beljebb, pontosabban csak úgy berontott a házba.
- Talán lennél szíves beengedni? - tettem fel a kérdést helyette.
- Jaj, igen persze - felelte, majd nevetni kezdett.
- Haha, tényleg marha vicces - mondtam szarkasztikusan.
Ekkorra ő már a nappaliban járt.
- Anyukád, nővéred? - érdeklődött a családtagjaim iránt.
- Egyedül vagyok, épp ezért kérdéses, hogy helyes döntés-e, hogy itt vagy - támaszkodtam neki az ajtófélfának.
- Tőlem nem kell félned - mondta bájosan, miközben elém lépett.
Felnéztem kék szemeibe, amik így közelről még csodálatosabbak. Na, nem mintha nem láttam volna már őket.
- Na, ne legyél már ilyen durcás - simította meg hosszú ujjával az államat.
Kibújtam előle, aztán útban a konyha felé szétbontottam a túlságosan is laza kontyomat, így hosszú barna hajam mind a vállamra omlott. Egyébként ezt azért tettem, mert hát Luke mégiscsak fiú és nem nézhetek ki totál károsan előtte.
- Nagyon aranyos a szerkód - szólt a hátam mögül.
Fordultam egyet a tengelyem körül. Én a konyha közepén lévő pultsor egyik, míg ő a másik oldalán állt és onnan figyelt.
- Ne gúnyolódj! - néztem rá haragosan.
- Nem állt szándékomban - hajolt át a pult fölött, így nagyjából tizenöt centiméter választhatta el egymástól az arcunkat.
- Örülök - mondtam flegmán.
Nem nagyon rajongtam azért, hogy kettesben legyek a mi házunkban vele.
- Na, hozd a matek cuccod és segítek - csapta össze két tenyerét.
- És mégis honnan lennél te olyan jó matekból? - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Anyukám matematikát tanít az egyik suliban, így hidd el, hogy nem nagy ügy számomra - kúszott egy önelégült vigyor az arcára.
- De nem élsz a szüleiddel - érveltem ellene.
- Attól még a véremben van - kacsintott egyet, aztán megkerülte a pultot, így mellém ért. Nem számítottam a következő pillanatban történt tettére, ezért felsikítottam.
- Shhh - csitítgatott, miközben már úton volt a kezében velem az emeletre. Nyitva, pontosabban tárva volt a szobám ajtaja, ezáltal nem esett nehezére oda találni.
- Most már itt tanulunk - mondta, s azzal ráhajított az ágyamra, majd megiramozta az iskola táskámat és kutatni kezdett benne.
- Hemmings! - üvöltöttem rá.
Nagy röhögésben tört ki. Tudtam, hogy valamit talált, ezért felpattantam kényelmes helyemről, ahová kevésbé kellemesen érkeztem meg és mellé léptem. Egy használatlan tampont tartott a kezében.
- Ez nem vicces! - kaptam ki a kezéből.
- Tudom - fordult felém. - Csak tudod, érdekes egy ilyet találni egy női táskában.
- Ó, eltudom képzelni, milyen "érdekes" lehet - formáltam az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe.
- Jó, bocsi - mondta megbánóan. Csak egyetlen másodpercig hatott meg, ugyanis ezután újra nevetni kezdett.
- Hemmings! - csaptam a vállára, aztán sértődötten visszadobtam a táskámba az apró kelléket.
Ezután Luke előszedte a matek tanszereimet és leültünk egymással szemben az ágyamra. Csendben figyeltem őt, olykor rápillantgatva. Volt, hogy el is merengtem, de egyszerűen hihetetlen, hogy ez a srác, aki mindenki számára teljesen idegen és mindenkivel rideg, velem mennyire más is tud lenni, illetve matekból tényleg egy zseni. Másnap dogát írunk, így nagyon jól jött ez a különóra. Örülök, hogy csak úgy eszébe jutottam és rászánta magát, hogy ezzel pazarolja el szabadidejét.
- Jenna! - kiáltott lentről anyukám. Ezekszerint hazaért.
Már terveztem, hogy lepattanok az ágyamról, hogy köszöntsem őt lent, amikor a nővérem jelent meg a szobám ajtajában.
- Ó, vendéged van? - arcán egy rafinált mosoly játszott.
- Már épp menni készültem, csak átjöttem segíteni, hogy jól sikerüljön Jenna holnapi matek felmérője - magyarázta Luke, majd felállt és elindult Annie felé, aki kéjelegve méregette barna szemeivel a magas srácot.
- Viselkedj! - vettem fel egy pillanatra a szemkontaktust a nővéremmel, ahogy elhaladtam mellette. Követtem Luke-ot egészen a földszintre, ahol még beköszönt a konyhába anyukámnak, aki meghívta őt vacsira, de most a szőkés srác elutasította. Kinyitotta a bejárati ajtót, aztán elhagyta otthonunkat. Megállt a lépcsők aljánál és onnan fordult vissza felém.
- Köszi, de tényleg - biccentettem neki egy hálás mosoly kíséretével.
- Örülök, hogy segíthettem és egyébként elég kellemes volt veled tölteni ezt a délutánt - mosolygott fel rám. Almácskái mintha egy kicsit átváltottak volna egy világosabb rózsaszín árnyalatba, bár ez nem biztos, hisz épp sötétedőben volt a természet, ezáltal az ég pirosasra volt festve a lemenőben lévő Nap fénye által.
Luke még intett egyet, mielőtt beszállt volna nagy sötét terepjárójába, majd elhajtott haza a magányba. Sajnáltam őt, hogy egyedül volt, hisz ő összességében nem rossz ember és nem érdemli ezt, viszont panaszkodni sem szokott, meg hát jól esik az embernek a magány is.
- Úú - jött felém Annie egy óriási vigyorral a fején, amint beléptem az ajtón, ezáltal visszatértem a Piers rezidenciára. Megforgattam a szemeimet. Már vártam, mikor kezd neki.
- Mi történt, amíg egyedül voltatok? - nézett mélyen a szemembe.
- Néhány matek példa? - kérdeztem vissza. Magamban nagyon jót szórakoztam a válaszomon.
- Haha - kacagott fel szarkasztikusan Annie.
- Várjatok csajok! Én is hallani szeretném a szaftos részleteket! - sietett a társaságunkba anya.
Fáradtan néztem rá. Nem volt kedvem az ilyesmihez, amúgy sem volt semmi és azt hiszem, még csak barátnak sem tekintem Luke-ot, mármint nagyon jól érzem magam vele és elkönyvelem, hogy helyes meg minden, de van benne valami, ami inkább visszatart.
- Anya, szerinted a te jelenlétedben elmondana bármilyen szaftos részletet is? - gúnyolódott anyun drága nővérem.
Vitázni kezdtek, így én kb. három perc után feltűnés mentesen felosontam a szobámba, ahol teljes nyugalom uralkodott. Ez az én saját kis világom.